Legyen-e újabb baba a családban? Ha igen, mikor? Milyen további szempontokat érdemes felelősen végiggondolni és őszintén megbeszélni e fontos döntés során? Mit szeretne az anya és mit szeretne az apa?
Az élet tele van ciklusokkal. Ciklikusan változnak körülöttünk a napszakok, az évszakok, és ciklikus a kapcsolataink alakulása is. Az élet-ciklusok mindegyike hordoz lehetőségeket, és persze nehézségeket is. Amikor találkozunk valakivel és beleszeretünk, amikor eltervezzük, hogy összekötjük az életünket, amikor összeházasodunk és gyereket, gyerekeket tervezünk, majd tényleg meg is érkeznek – ezek mindegyike egy-egy fontos életciklusváltást jelent. Fel kell rá készülni, és ideális esetben ezt meg is teszik a párok. De nem mindig.
Kinek mit jelent a család?
A tapasztalatom az, hogy nem tanuljuk meg időben azt a sok alapvető dolgot, ami azután a későbbi jó és kijavítható döntéseink alapja lehet. Nem beszélgetünk időben ezekről, mert nem is tudjuk, hogy kellene. Mikre is gondolok pontosan? Lényeges például tisztázni, hogy mit jelent a család az egyiknek, és mit a másiknak. Mit jelent, hogy hazaérkezés, mit jelent a rend, az otthon… Mit jelent szülőnek lenni, kinek milyen élményei vannak ezzel kapcsolatban a saját eredeti családjában? Persze ha ezekről nem beszélgetnek is a párok, arról azért van gondolatuk, hogy mikor jöjjön az első gyerek.
MI LEGYEN A NEVE, HOGYAN NEVELJÉK MAJD, HOGYAN NE KÖVESSÉK EL AZOKAT A HIBÁKAT, AMIKET SZERINTÜK A SZÜLEINK ELKÖVETTEK. AMIRŐL VISZONT MOST LESZ SZÓ, AZ A MÁSODIK BABA ÉRKEZÉSE.
Amikor olyan szülőkkel beszélgetek, akiknél nem véletlenül érkezett meg a kicsi, kiderül, hogy komoly döntési szempontok vannak a háttérben.
Például: ne legyen jelentős a testvérek közötti korkülönbség, vagy a nagyobbik legyen már tényleg nagyobb, mire jön a testvér. Ha nehéz az első gyerekkel, akkor talán a döntés is nehezebb, ha fiú, jó lenne egy lány, ha a házasság nehéz időszakát éli, akkor hátha ettől megjavul, ha épp minden harmonikus, akkor a kistesó még szebbé teszi – szóval: így vagy úgy, de majdnem mindenki egyetért abban, hogy testvér azért kell.
Ki szeretné, hogy jöjjön már a kistesó?
Gyakran látni, hogy az első gyerek kezdi a szülőket megkörnyékezni azzal, hogy testvért szeretne. Szeretném hangsúlyozni, hogy bár ez nagyon kedves dolog, de ahogy az élet egyéb nagy döntéseiben, így a testvér megszületését illetően se a gyerek véleménye legyen meghatározó, hiszen fogalma sincs róla, mit kér valójában. Beszélni kell arról, hogy a pár mindkét tagja akarja-e a babát. Ha csak az egyik fél szeretné, akkor sincs gond, csak – nem győzöm hangsúlyozni – kommunikálni kell. Miért szeretné, aki szeretne, és mitől tart, aki nem szeretne második gyereket?
NINCS ANNÁL FONTOSABB, MINT HOGY A PÁR ÉRTSE ÉS MEGÉRTSE EGYMÁS NÉZŐPONTJAIT. A MEGFOGALMAZOTT FÉLELEMRE A MÁSIK ADHAT EGY VALÓBAN MEGNYUGTATÓ VÁLASZT. AZONBAN HA MINDEZT NEM TUDJUK EGYEZTETNI, AKKOR JOGGAL VETŐDIK FEL A KÉRDÉS, HOGY VALÓBAN KÉSZEN ÁLLUNK-E EGY NAGY VÁLTOZÁSRA.
(Amit persze majd megold az élet, de nem mindegy, hogyan.)
A cél az, hogy a család minden tagja azt érezze: ebben a családban jó neki. Tisztázni kell azt is, hogy van-e külső (társadalmi, családi) nyomás. Fennáll-e például elvárásként a nagyszülők részéről, hogy „kell még egy unoka”, vagy belülről szól egy hang, ami hív valami felé? Ezekről is jó együtt gondolkozni a párunkkal, akinek persze nem dolga le- vagy rábeszélni minket semmire. De mindenkinek segíthet, ha kimondjuk, ami addig csak a fejünkben forgott.
Önismeret, őszinteség és sok beszélgetés
Azt látom, hogy amíg egy probléma vagy kérdés csak a fejünkben van, addig kusza és átláthatatlan, míg ha „kivesszük” onnan, és szavakká formáljuk, akkor sokszor már ebben a folyamatban is tisztul a kép.
Rá kell látnunk a felsorolt szempontok mellett arra is, hogy hogyan állunk az érzelmi és fizikai erőforrások, energiatartalékok tekintetében, vagy hogy jól vannak-e megosztva köztünk a feladatok egygyerekes családként. Hogy tanultunk-e az eddigi tapasztalatainkból, hogy mit szeretnénk ugyanúgy folytatni, és mi az, amit biztos, hogy másképp kellene csinálnunk. Tehát miközben arra nincs tökéletes recept, hogy milyen az ideális korkülönbség, arra van, hogy hogyan érdemes felkészülni a kétgyerekes életre.
NEM ELEGENDŐ AZ AZ ÉRV, HOGY PONT MOST ANNYI IDŐS AZ ELSŐ GYEREK, HOGY JÖHETNE A MÁSODIK. NAGYON SOK SZÜLŐT LÁTOK A VÉGTELENSÉGIG KIMERÜLNI!
Őszintén és alaposan fel kell mérnünk, hogy ha mégis nekivágunk a kétgyerekes ciklusnak, akkor azt képesek vagyunk-e úgy tenni, hogy az egész család jól átvészelhesse majd a váltást. Ezért az elsőgyerekes tapasztalatokat felhasználva azt is át kell gondolnunk, hogy mihez és kitől szeretnénk segítséget kérni, mire van lehetőségünk ezen a téren. Mindehhez persze kétségtelenül kell önismeret, őszinteség és sok beszélgetés – de megéri! Érdekes és megható, amikor a szülők azon tűnődnek a második gyerek érkezésének gondolatával barátkozva, hogy vajon fogják-e tudni úgy szeretni őt is, mint az elsőt. Nekik üzenem, hogy a szeretetnek olyan a természete, mint a Napnak: attól, hogy több emberre süt, nem enyhül az ereje!