Munkatársak

Tóth Zsuzsa – gyermekközpont vezető, pszichopedagógus
„A Bárányfelhő  3 éve működik, de a születése sokkal régebbre tehető. Talán akkorra, amikor kislányként ültem az iskolapadban, és nem mindig tudtam, hogy éppen hol tartunk, vagy hogy milyen titok rejlik a törtek és a szöveges feladatok mögött, és mások hogy tudnak olyan szépen az írásfüzet apró sorai között maradni a vonalakkal… Akkor azt hittem, hogy nem vagyok olyan okos, mint a többiek. Azóta két diplomám van, és megtanultam, megtapasztaltam, hogy az iskolai nehézségek milyen mélyen meghatározzák az embert. Engem előre vittek. Ma olyan gyerekekkel és szüleikkel dolgozom, akik hasonló nehézségeket éltek meg, mint régen én.
Nagyon fontosnak tartom a szülőkkel való munkát, olyan helyzetekben, amikor a probléma súlya túl nagy teher, amikor elveszítik szülői kompetenciájukat, a bizalmat önmagukban, amikor kapaszkodót, tanácsot, vagy néhány bátorító szót keresnek.
Újra és újra lenyűgöz a gyermekek működése, ahogy a világ dolgaihoz olyan újszerűen állnak hozzá, ahogy megcsodálnak egy-egy számunkra már akár unalomig megszokott, hétköznapi dolgot. Sokat tanulok tőlük, ha nem felejtem el, hogy felnőttségemből kilépve leüljek és időt adjak magamnak, nyitottan tapasztalni, amit és ahogy ők látnak a világból.” 

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld,
Fölötted az ég,
Benned a létra.”  (Weöres Sándor)

Benedek Judit – gyógytornász, úszásoktató
„A munkám fő mottója: játszva gyógyíts! 21 éve játszótársaim a gyermekek. Nagyon fontosnak tartom, hogy a terápiát annyira elrejtsem a játékban és a szeretetben, hogy a gyermekek ne vegyék észre a terápiás helyzetet. Egy kislány egyszer azt mondta nekem: “Neked olyan jó, mert egész nap játszhatsz.” Igaza volt! Nagy öröm nekem a gyermekektől kapott szeretet, mosoly, nevetés és nem utolsó sorban a gyógyulásuk.” 

„Zene a csend, s benne fogantál te is, mint öröktől áldott gondolat. Titkok ölében ringó gyemek, engedd hát szeretni önmagad.”
(Simon András)

Rudas Zsuzsanna – logopédus
„A komplex fejlesztés és a játékosság híve vagyok. Én tudom, hogy tanulunk, fejlődünk, de a gyerekek számára az egész játéknak tűnik. A gyerekek partnereim a tanulásban, lehetnek kreatív ötleteik, beletehetik a terápiába az egész személyiségüket. Fontos, hogy amikor az órákat tervezem, akkor minden részképességüket ismerve alakítsam a leginkább hozzájuk illeszkedő módszereket és feladatokat.
Szeretném, ha azt éreznék tanítványaim, hogy a beszéd, a nyelv, a hangképzés, az írás-olvasás helyes elsajátítása nem “feladat”, hanem egy  lehetőség a kommunikációra, önkifejezésre, a világ és önmaguk jobb megismerésére, erősebb önbizalom elérésére – az öröm és a sikerélmények segítségével.”
Szentpéteri Borbála – pszichopedagógus
„Munkám során törekszem a gyerekek egyéniségének megismerésére is. A természetes felfedező kedvüket tiszteletben tartva, nemcsak a fejlesztési célokat nézve, hanem lehetőség szerint az ő kezdeményezéseiknek megfelelően, egyéni érdeklődésükhöz illeszkedve építem fel a fejlesztő foglalkozások anyagát. Mindezt azért tartom fontosnak, mert úgy gondolom, hogy nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.
Célom, hogy a gyerekek a tanulásban ne csupán a feladatokat lássák, hanem a sikerélmény lehetőségét is, ezáltal belső igényükké váljon az önálló cselekvés és gondolkodás.”
Kiss Gy. Zsófia – logopédus
„(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)”
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz /részlet/
„Ha egy ember beszéde, kommunikációja bármilyen szinten is nehezített, akkor biztos, hogy ezen a csatornán nehezen kapcsolódik a világhoz, így a külvilág is nehezebben jut be hozzá, az önmagáról kapott visszajelzések torz képet mutathatnak. Gyógyító pedagógiai feladat ilyenkor segíteni, hogy ebben a folyton egymásra ható körben: ‘én és a világ’, minél sikeresebben eligazodhasson mindenki. Munkámban mindennek lehet része egy, idővel szebben ejtett ‘sz’ vagy ‘r’ hang, jobb technikával megszólaló, szebb hangszín, szókincs- és nyelvi rendszer bővítése, vagy akár egész anyanyelv felépítése, bármely életkorban.”

Jamnik Judit - mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető
„Szívesen fogom a kezed; vezetlek.
El-elengedem, hogy szállj,
hogy, szárnyalhass. :) ” 

www.jamnikjudit.hu

Schopper Zsuzsanna – kismama tanácsadás, női önismeret
Dr. Büki György – neurológus (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat)
Balla Barbara – Son-rise terapeuta www.ballabarbara.hu

 




Kérdése van?

Kérdezzen a szakértőtől!